Mráz Borbála

Jelenleg az ELTE Bölcsészettudományi Karának hallgatója vagyok, angol-német szakos középiskolai tanárnak tanulok. A középiskolás korosztály mellett nyitott vagyok különböző korcsoportok tanítására és fejlesztésére. Az évek során különböző tanítási tapasztalatokat szereztem óvodás korú, felső tagozatos és középiskolás gyerekekkel.

A túrázás és a természet szeretete kiskoromtól fogva alapvető eleme mindennapos életemnek. Kicsi gyerekként is sokat játszottam kint, sokat túráztunk a magyarországi hegységekben, majd középiskolás koromban megismerkedtem a magashegységek varázslatos világával. Ezek voltak az első lépések azon az úton, melyek később a via ferrátázáshoz, majd a mászáshoz elvezettek. 2018-ban a műfalon próbáltam ki először ezt a csodálatos sportot, az évek során a mozgásforma egyéb műfajaival is megismerkedtem, így megbarátkoztam a boulderezéssel majd a sziklamászással is. 2022 tavaszától pedig tagja vagyok a Hópárduc közösségnek, melyen keresztül a mászás egészen új dimenzióját ismerhettem meg. A mászás és így a fejlesztő foglalkozások is olyan alkalmak, melyek kibontakoztatják a kreativitását, kihívások elé állítanak de emellett sikerélményekhez vezetnek, önbizalmat erősítenek és a közösen megoldandó feladatok által közösséget kovácsolnak. Ez egy olyan mozgásforma, amely kortól, egyéni adottságoktól, képességektől függetlenül a legtöbb emberre adaptálható, csupán a megfelelő egyéni utat utat kell felfedezni.

„… az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon; az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz.” /Márai Sándor/