Erőss Zsolt (1968–2013) nem csupán a legeredményesebb magyar magashegyi hegymászó volt, hanem a kitartás, az emberi akarat és a méltósággal viselt sors szimbóluma is. Élete a székelyföldi szikláktól a világ legmagasabb pontjaiig ívelt, s munkássága ma is iránytűként szolgál a magyar hegymászás számára.
Erőss Zsolt 1968. március 7-én született Csíkszeredában, és a Gyergyói-medence vadregényes tájain, Orotván és a Gyilkos-tónál nőtt fel. Itt, az erdélyi hegyek között alakult ki benne az a mély alázat és tisztelet a természet iránt, amely későbbi sikereinek alapját képezte. Első sziklamászó élményeit 1981-ben a Békási-szoros monumentális falain szerezte, ahol hamar megmutatkozott kivételes tehetsége és fizikai ereje. Fiatalon bejárta Erdély szinte minden jelentős sziklamászó útját, sőt, új utak kiépítésével is hozzájárult a sportág fejlődéséhez.
Erőss Zsolt neve összefonódott a magyar himalájai hegymászás aranykorával. 2002-ben történelmet írt, amikor első magyar állampolgárként feljutott a világ tetejére, a Mount Everestre (8848 m). Ez a siker nemcsak személyes diadala volt, hanem egy egész nemzet büszkesége.
Bár saját maga legnagyobb mászásaként a a Nanga Parbatot (új úton!) tartotta legsikeresebb mászásának.
2003-ban Kollár Lajossal és Mécs Lászlóval közösen hívták életre a „Magyarok a világ nyolcezresein” expedíciósorozatot. Céljuk az volt, hogy a magyar zászló a Föld mind a tizennégy nyolcezer méter feletti csúcsán lobogjon. Zsolt e sorozat motorjaként, rendkívüli erejére és tapasztalatára támaszkodva hódította meg , a Gasherbrum II-t, a Dhaulagirit, a Hidden Peaket, a Broad Peaket a Makalut és a Manaslut.
Életének és emberi nagyságának legmegrendítőbb tanúbizonysága a 2010-es tátrai balesete utáni visszatérése volt. Súlyos sérülései miatt jobb lábszárát térd alatt amputálni kellett. Sokan hitték, hogy pályafutása véget ért, de Zsolt nem adta fel. Hihetetlen akaraterővel, a rehabilitáció során is az erősségeire fókuszálva megtanult műlábbal élni, majd – a világot elképesztve – hegyet mászni.
Alig több mint egy évvel a baleset után, protézissel jutott fel a 8516 méter magas Lhoce csúcsára. Ezzel a tettével túllépett a sport keretein: a remény és az újrakezdés nagykövetévé vált, megmutatva, hogy a fizikai korlátok az elme erejével legyőzhetők.
2013. május 20-án Erőss Zsolt elérte élete tizedik nyolcezresét, a világ harmadik legmagasabb hegyét, a Kancsendzöngát. A csúcsról való ereszkedés során a végkimerültség és a zord körülmények miatt a hegyen maradt.
Pályafutása során számos kitüntetésben részesült, többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével is elismerték. De igazi öröksége nem az érmekben mérhető. Erőss Zsolt a magyar hegymászás legnagyobb alakjaként hagyott űrt maga után, de szellemisége – a kitartás, a természet szeretete és az önfeláldozás – tovább él.
Emlékét és nevét a Hópárduc a róla elnevezett alapítvány őrzi, melyek célja a fiatal generációk nevelése, a mozgás örömének átadása és az az állhatatosság, amellyel Zsolt minden egyes nap tekintett a hegyek felé. Ahogy ő tartotta: nem a hegyet győzzük le, hanem önmagunkat.
Fejlesztő falmászó foglalkozások a rendezett mozgásért és koncentrált figyelemért
Copyright © Hópárduc Fejlesztő Falmászás – Minden jog fenntartva. Minden tartalom akár csak részbeni felhasználása, kizárólag csak a Hópárduc Alapítvány előzetes jóváhagyásával lehetséges.