10+1 ok, amiért szeretjük a csoportos foglalkozásokat
A Hópárduc Alapítvány fejlesztő falmászó foglalkozásait kiscsoportos formában működtetjük. Az alábbi bejegyzésben a csoportos foglalkozások előnyeit, fejlesztő hatásait mutatjuk be.
- A csoport létszámát négy-öt főben maximalizáltuk, hogy személyre szabott figyelmet kapjon mindenki.
- Kihasználjuk a csoportban rejlő húzóerőt: egymásnak példát mutatnak a gyerekek; látják, hogy ha a társa meg tudja csinálni, akkor ő is megpróbálja.
- A gyerkeknek van idejük pihenni, miközben nézik a másik gyerek feladatmegoldását, eközben indirekt módon tanulnak.
- A biztonsági szabályok betartásán keresztül megtanulnak egymásra figyelni, például nem megyünk be mászó gyerek alá, vagy nem ugrunk le, ha van alattunk valaki.
- Megtanulnak kommunikálni egymással a páros feladatok és közös feladatmegoldások által – pl. elkérni egymástól egy eszközt, közösen kirakni egy puzzle-t, stb.
- Közösségépítés, barátok találása, egymás lelkesítése (igyekszünk közel azonos korú gyerekeket egy csoportba osztani).
- Sok páros gyakorlatot adunk, akár a figyelemkoncentrációra, kommunikációra vagy a mászástechnikára helyezve a hangsúlyt.
- Helyes önértékelés, egészséges versenyszellem kialakítása.
- Az önszabályozás fejlesztésében fontos, hogy a gyerekek képesek legyenek kivárni a sorukat a mászásnál és az egymás utáni feladatvégzésnél.
- Az iskolai beválás érdekében fontos, hogy ne csak a kétszemélyes helyzeteket, hanem a csoportos helyzeteket is gyakoroljuk.
+1 Számos szociális készség fejlődik egy csoportos foglalkozás alatt: együttműködés, egymás megbecsülése, önbecsülés, tolerancia…
Többek között ezek a készségek fejlődnek minden csoportfoglalkozáson. A fentiekben azt mutattuk be, hogy amellett, hogy óráinkon személyre szabott figyelmet kapnak a gyerekek, fontos fejlesztő hatással bír maga a csoport is, amelyben részt vesz a falmászó gyermek.