Rólunk mondták

Házon kívül

Házon kívül

2017-11-23

2017. május
Interjú Sterczer Hildával a 9:14 mp-től.

Interjú Sterczer Hildával

Interjú Sterczer Hildával

2017-11-23

2017. december
Már épp minden olyan szépen kikerekedett: volt szerelem, volt közös szenvedély, lett család, jövő, amikor 4 éve megtörtént a rettenet, hogy híres hegymászó férje, Erőss Zsolt örökre eltűnt a hegyekben, és  Hilda magára maradt két pici gyerekkel, beteljesületlen vágyakkal, félig megélt álmokkal.

Fejlesztő falmászás gyerekeknek, avagy mancsok a falon Erőss Zsolt, a Hópárduc nyomában

Fejlesztő falmászás gyerekeknek, avagy mancsok a falon Erőss Zsolt, a Hópárduc nyomában

2017-11-10

2017. július
A Hópárduc Alapítványt Erőss Zsolt felesége, Sterczer Hilda és barátai hozták létre 2014-ben azzal a céllal, hogy méltó folytatása legyen annak az előretekintő, természet- és életszerető szemléletnek, melyet Zsolt képviselt. Az alapítvány által kidolgozott és szervezett terápiás falmászásra azokat a kisgyermekeket várják, akik a mozgás és játék örömét a falon kapaszkodva szeretnék megélni úgy, hogy közben kognitív fejlesztésben is részesülnek.

A három éve elhunyt Erőss Zsolt felesége, Sterczer Hilda fejlesztve épít közösséget

A három éve elhunyt Erőss Zsolt felesége, Sterczer Hilda fejlesztve épít közösséget

2017-02-08

2016. december
A falmászás nagyon trendi. A falmászás nagyon vagány. A gyerekek rögtön azt érzik, hogy fel kell menniük a falra. Ám ez csak akkor sikerül, ha a kezük-lábuk-szemük koordinált. Meg kell figyelniük, hol lesz a következő fogás, ki kell dolgozni a mozdulatot és végre kell hajtani. A kapkodás, dekoncentráltság azonnali eredményt hoz: lepottyan – mondja a Hópárduc Alapítvány vezetője.

Falmászás a lélek és test harmóniájáért

Falmászás a lélek és test harmóniájáért

2017-02-07

2016. november
Az Erőss Zsolt hegymászó emlékére létrehozott Hópárduc Alapítvány terápiás célú falmászással segít hiperaktív és figyelemzavaros gyerekeken. A kicsik a mászásnak köszönhetően nem csak koncentráltságban, de önbizalomépítésben is fejlődhetnek.

Turista Magazin ÚJRA FENT – ERŐSS ZSOLT FELESÉGÉVEL BESZÉLGETTÜNK

Turista Magazin ÚJRA FENT – ERŐSS ZSOLT FELESÉGÉVEL BESZÉLGETTÜNK

2017-02-06

2016. május 
Nem egy új nyolcezresen, de szerencsére újra topon van a Hópárduc felesége. Sterczer Hilda három év elteltével is hatalmas lelkesedéssel ápolja Erőss Zsolt emlékét, dolgozik a férje nevét viselő falmászó program akkreditálásán, neveli közös gyermekeiket, tanít, sziklát mászik, miközben már saját céljai felé lépked.

Szabadföld: Falra fel! Erőss Zsolt szellemiségét is tovább viszi Sterczer Hilda

Szabadföld: Falra fel! Erőss Zsolt szellemiségét is tovább viszi Sterczer Hilda

2017-02-05

2015. november
A LEGHŐSIESEBB szülővel is megesik, hogy időnként falra mászik a gyerekétől. De mi lenne, ha inkább a gyerek mászna fel? Akár hobbiból, akár terápiás céllal, mert ez a sport több téren is fejleszti az ifjakat.

Turista Magazin

Turista Magazin

2017-02-04

2015. május
Sterczer Hilda 2013 májusában veszítette el férjét, gyermekei apját, mászótársát, Erőss Zsoltot. Az utóbbi időszakot megfeszített munkával töltötte, hogy a Magyarországon egyedülálló képesség- és készségfejlesztő Hópárduc Falmászó programot útjára indítsa. Az új módszer bemutatása mellett kíváncsiak voltunk arra is, hogy mit jelent számára a mászás, és milyen jövőbeli tervei vannak.

Hegy és szerelem - találkozás Sterczer Hildáva

Hegy és szerelem - találkozás Sterczer Hildáva

2017-02-03

A 19. perctől pedig egy kis összeállítás az idei napközis táborunkról.

A Digi Sport reggeli műsora

A Digi Sport reggeli műsora

2017-02-02

2015. május
Sterczer Hilda a Digi Sport reggeli műsorában beszél a terápiás mászásról és a túlélő táborról.

A Digi Sport reggeli műsora

A Digi Sport reggeli műsora

2017-02-01

2014. október
Láthatjuk, hogyan használják a falat akár 3 éves gyermekek is.