Foglalkozásvezetőink

Sterczer Hilda

Sterczer Hilda.jpgTanítóként végeztem 2002-ben Győrben az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolán majd 4 éven keresztül dolgoztam tanítónőként.

A túrázással 2004-ben ismerkedtem meg, ezután hamarosan műfalat, majd sziklát kezdtem mászni, és 2006-ban már az Alpokban álltam a Piz Palü csúcsán. Ugyanabban az évben ismertem meg későbbi férjemet Erőss Zsoltot. Vele 3 nyolcezres hegyre jutottam el.

Férjem halála után fordultam a fejlesztő falmászás felé, és Herczeg Anikóval és Fábián Zsuzsannával megalkottuk a Hópárduc Fejlesztő Falmászás módszertanát.


Oktatóink mentoraként bárhol felbukkanhatok :)



Magyar-Herczeg Anikó

Herczeg Anikó.jpgKonduktor-óvodapedagógusként központi idegrendszeri sérült gyermekek komplex fejlesztésével, gyógypedagógusként pedig tanulásban akadályozott gyermekek, óvodások egyéni, iskola-előkészítő fejlesztését végzem 15 évig.

Jelenleg a háttérben dolgozom az alapítvány céljainak gördülékeny magvalósítása érdekében.

 

 

 

 

Fábián Zsuzsi

DSC_5147.jpg2011-ben végeztem gyógytornászként. A házi betegellátás mellett egy halmozottan sérültek bentlakásos intézetében dolgoztam. 2014-ben csatlakoztam a Hópárduc Alapítványhoz foglalkozásvezetőként. Az elmúlt évek alatt született három gyermekem, de időközönként tartottam órát Budapesten és Szigetszentmiklóson. 2020 nyarára megépült Dunavarsányban a családi házam tetőterében a kifejezetten Hópárducos foglalkozásra alkalmas mászófalunk, ahol 2021-től lelkesen várom az óvodás korosztályt játszva fejlődni.

Az elmúlt években tovább képeztem magam többek között élménypedagógia és idegrendszeri érettség felmérése témakörökben. 2012 óta tagja vagyok a Magyar Karszt és Barlangkutató Társulat VEROCS szakosztályának, ahol többek között mozgásukban akadályozott gyerekeket, fiatalokat kísérünk barlangtúrán.

Szeretem a falmászásban, hogy komplexen fejleszt, és foglalkozásvezetőként együtt élhetemát a kalandot a gyerekekkel.

 

 

Hegedűs Kinga

Kinga_01.jpg2017 júniusában végeztem a Pető András Főiskolán konduktorként. Jelenleg a Semmelweis
Egyetem Pető András Gyakorló Óvodájában dolgozom, ahol óvodás korú, központi idegrendszeri sérült gyermekek komplex fejlesztésével foglalkozom.


Fejlesztő falmászó foglalkozásokat szintén 2017 szeptemberében kezdtem el tartani. Már öt éve, hogy minden nyáron egy hétre elmegyek hegyet mászni, via ferrátázni.

 

 

 

Lantos-Locher Petra

Lantos-Locher Petra.JPGLantos - Locher Petra vagyok, főállásban óvodapedagógusként dolgozom. A mozgás mindig is fontos része volt az életemnek, röplabdáztam, kosaraztam és máig sokat kirándulok és kerékpározom. Egyetemista éveimben ismerkedtem meg a fal- és sziklamászással, ami meghatározó része lett életemnek. A mászás legtöbb fajtáját kipróbáltam, nyáron szívesen mászok sziklán sport és többkötélhosszas utakat vagy az Alpok csúcsait, télen pedig sok időt töltök mászótermekben.

A falmászás mindamellett, hogy fantasztikus élmény, rengeteg fejlesztési lehetőséget rejt magában, aminek kiaknázása egy izgalmas feladat. 

 

 

 

 

Lality-Kovács Tünde

Lality-Kovács Tündi.jpgAlkalmazott matematikusként diplomáztam, majd matematikából doktoráltam és 2012 óta egyetemi oktató-kutatóként dolgozom. 2005-ben kezdtem falat és sziklát mászni, ami azonnal életre szóló szerelem lett. Férjemet is a mászás révén ismertem meg. Jelenleg 2 kisgyermekünk van és családként is folytatjuk a korábbi aktív, sokat utazós, sziklamászós életvitelünket. Egyik fontos célunk, hogy a természet és a mozgás szeretetét átadjuk nekik. 


Gyermekeink születése óta éreztem azt, hogy szeretnék az egyetemi oktatás mellett gyerekekkel is foglalkozni. Nagyon boldog vagyok, hogy a Hilda által tartott képzés után lehetőségem nyílt bekapcsolódni a Hópárduc Alapítvány munkájába. Így nemcsak az a vágyam teljesült, hogy gyerekekkel foglalkozzak, hanem ráadásul a mászáson keresztül zajlik mindez, ami véleményem szerint minden életkorban és élethelyzetben fejlesztő hatású. 

 

 

Jacsó-Papp Dóra

Jacsó-Papp Dóri.jpg2009-ben végeztem tanítóként az ELTE Tanító-és Óvóképző Karán. 2020-ban szereztem gyógypedagógiai asszisztens és gyermekpszichológiai konzulens képzettséget. A mozgás kisgyermekkorom óta a lételemem, számos sportágban kipróbáltam magam. A falmászás 2010-ben rabolta el a szívemet, és azóta is az egyik legkedvesebb időtöltéseim egyike. Tanítás mellett gerinc és ízület kímélő torna oktatásával is foglalkozom.

2018 decemberében találtam rá a Hópárduc Alapítványra, ahol megtaláltam azt, amit régóta kerestem. Hiszem és vallom, hogy a szeretet és a mozgás gyógyír a testnek és a léleknek egyaránt.

 


Ligeti Melinda (Linda)

Linda_01.jpg

Az egyetem elvégzése után biológiát és kémiát tanítottam, majd éveken át kutatóként dolgoztam. A természet és a mozgás, sport szeretete mindig is jelen volt az életemben. 2011-ben kezdtem barlangászni, 2013 óta veszek részt a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat VEROCS Mozgás- és Élményterápiás Szakosztályának munkájában. Önkéntesként kapcsolódom több olyan szervezethez, melyek jellemzően hátrányos helyzetű fiatalok számára szerveznek - élménypedagógiai módszereken alapuló - programokat.
Folyamatosan képzem magam, különösen az élménypedagógia terén. Jelenleg pedig fejlesztőpedagógus képzésen diákoskodom az ELTE-n.
 
A Hópárduc Alapítvánnyal is a VEROCS révén kerültem kapcsolatba. Az Alapítvány tevékenységébe 2017-ben foglalkozásvezetőként kapcsolódtam be, valamint adminisztratív ügyekben is összefuthatunk a virtuális világban.

 

Borsos Adrienn

Adrienn_01.jpgKonduktor, gyógypedagógus, jelenleg központi idegrendszeri sérült gyerekekkel, logopédusként dolgozom.


A Rogers Iskola mászófalán és a Szent Imre Gimnázium mászótermében tartok falmászó foglalkozásokat, illetve a Monkey Boulder teremben az első felméréseken találkozhatunk. Szeretek mozgásban lenni, elbűvöl a természet, így mindig szívesen túrázom, via ferrátázom, mászom. Ha nincsenek hegyek, akkor irány a terem!

Ahogy a csoportomba járó gyerekek mondani szokták: Ra-ra-ra, fel a falra!

 

 

 

 

 

Horn Balázs

Horn_Balázs_01.jpg

Főállásban gyógypedagógusként dolgozom. Néhány év kihagyás után újra mászom, de szeretek barlangászni és túrázni is.


Falra fel!

 

 

 

 

Vargha Karolina

Vargha Karolina (Kari) vagyok, a mászás 2015–ben lépett az életembe, és azóta ez a kapcsolat csak szorosabbá vált. A mászás nagyszerű helyekre juttatott el, és fantasztikus közösségi élményekben is részem lehet általa. A képességfejlesztés mellett törekszem arra is, hogy a gyerekek megtapasztalják azt az örömöt, amit a mozgás nyújt, ezáltal belső késztetést érezzenek a mozgás iránt.

 

2017 óta foglalkozom a képességfejlesztő mászással. Októbertől péntekenként a Rogers Személyközpontú Óvodában és Iskolában, november elejétől pedig az újonnan nyíló Gravity Boulder Teremben találhattok meg, hétfő és csütörtök délutánonként. 

 

 

Csete-Barta Andrea

Csete-Barta Andrea.jpegCsete-Barta Andrea vagyok, konduktor és gyógypedagógus. Jelenleg óvodáskorú gyermekek kognitív fejlesztését végzem a hétköznapokban, illetve telefonon kereslek Benneteket órarendi és felmérési időpontot egyeztetni. Hétvégente az első próbaórákon találkozhattok velem a Monkey Boulder teremben.  

 

 

 

 

 

 

Rabi Nikoletta 

Rabi-Niki.jpgRabi Nikoletta vagyok, fiatal korom óta foglalkozom emberekkel. Az egyetemre kerülve egyre biztosabb voltam benne, hogy gyerekekkel, kamaszokkal szeretnék foglalkozni. Szakképzettségeimet megszerezve (pszichológia, gyógypedagógia) kezdtem el hivatalosan is gyerekekkel tevékenykedni. Szeretnék minél szélesebb körben és friss tudással segíteni a fiataloknak, így időközben elvégeztem művészeti és jógás képzéseket, illetve jelenleg pszichopedagógia szakon tanulok.

A mászással pár éve ismerkedtem meg, azóta szenvedélyemmé vált. Főleg a természetben szeretek mászni; sziklamászás, via ferrata.

 

 

 

 

 

Lality Levente

Lality Levente.jpg2007-ben, 20 éves koromban ismerkedtem meg a mászással Debrecenben a TK falmászó teremben. A rákövetkező napot már sziklán folytattam.  Természet, szabadság, félelem, bátorság, harc, béke furcsa elegye volt ez az egész és én egyből beleszerelmesedtem. A mászás számomra egy ablak a világra, életforma, ami mozgat, és új kalandok, országok felé csábít. 2012-től volt szerencsém Japánban eltölteni 2 évet. A B-Pump Tokyo Akihabara boulder teremben voltam edző és útépítő. Kezdőkkel és gyerekekkel foglalkoztam. Hiszem, hogy a mászás, mozgás és a szeretet univerzális nyelvek, képesek szakadékokat áthidalni és falakat ledönteni. Szakmámat tekintve kutató biológus vagyok. Azonban nem tudtam ellenállni a hívásnak, így a Testnevelési Egyetemen Sportmászó edzőként is végeztem.


A Hópárduc családnak 2019-ben lettem tagja.
Hiszem, hogy a mászás terápia, gyógyír testnek és léleknek. Elsősorban sportmászónak tartom magam, de imádok boulderezni is. Úgy gondolom, a mászás egy regény, a boulderek a betűk és a szavak ebben az írásban. Célom, hogy sokoldalú mászó legyek, a mászás minden formáját űzzem. Többet legyek a komfort zónámon kívül, mint belül, és hogy minél több embert rántsak magammal ezen az úton.

 

Móricz Kinga 

Móricz Kinga.jpeg2017-ben végeztem konduktor- óvodapedagógusként a Pető András Főiskolán. Azt követően, ugyanott foglalkoztam sérült idegrendszerű gyermekek komplex konduktív nevelésével. Jelenleg kisgyerekek óvodai fejlesztését-nevelését végzem intézményes, kiscsoportos keretek között. A gyerekszeretet és a mozgás szeretete nagyon jól összekapcsolódik a fejlesztő falmászás során, melyben rengeteg lehetőség rejlik.


“A csúcsra szeretnéd juttatni? Állíts hegyet elé..”

-Ha nem is hegyet, de kezdésnek mászó falat!

 

 

 

 

Bojti Stefi

Bojti-Stefi.jpgBojti Stefi, gyógypedagógus vagyok. 15 éve vezetek táborokat. Művész családban nőttem fel, így mára az alkotást és mozgást a mindennapjaim részévé tettem. Szívesen osztom meg tapasztalataim, jókedvem, energiám és a természet adta szabadság örömét gyerekekkel. 


2020 óta tartok játékos mozgásfejlesztő, mozgáskedv-meghozó, energialekötő Hópárduc foglalkozásokat. Célom a természet szeretetét közelebb hozni, a mozgás szabadságát megízleltetni, a kezdeményező önbizalmat mind jobban feléleszteni. Fontos számomra a környezettudatosság is, illetve a gyerekek személyiségfejlesztése, önismerete, önbecsülése. Színes, minél jobban egyéni igényekre reagáló óráinkat e mentén állítjuk össze. 

 

 

 

 

Karánsebessy Orsolya

Karánsebessy Orsolya.jpgÓvodapedagógus, mozgásterapeuta végzettséggel rendelkezem. Hat évig voltam óvónő, négy éve tartok alapozó terápiát idegrendszeri éretlen, mozgásos-, magatartási-, tanulási zavarral küzdő gyermekek részére. 


Pedagógusként, majd terapeutaként is a mozgásos lehetőségek kiaknázását és az érzelmi biztonságot tartottam elsődleges feladatomnak. A Hópárduc Alapítványban foglalkozásvezetői valamint állapotfelmérői szerepkörben dolgozom. Megtiszteltetés, hogy a Csapat tagja lehetek, és olyan módszertant képviselhetek, melyben tökéletesen egyesül az érzelmi és a mozgásos nevelés, és nem utolsó sorban én magam is visszatérhetek kicsit a falmászás világába, mely gyermekkoromat meghatározta.  

 

 

 

 

Asztalos Katalin

Asztalos Kata.jpgPszichológusként végeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2017-ben, 3 évig hátrányos helyzetű gyerekekkel és az őket tanító pedagógusokkal foglalkoztam – jelenleg egyéni konzultációkat vezetek.


Már gyerekként is rengeteg energiám volt, amit a szüleim alig győztek lekötni, mindig mozgásban voltam, és ahová lehetett, én oda fel is másztam. 

Akkor még nem volt ilyen népszerű sport a falmászás, így magával a sporttal csak felnőtt koromban találkoztam.

Elég hamar kiderült számomra, hogy megfelelő kihívásra akadtam, mert a falmászás mind szellemileg mind fizikailag kihívás volt számomra.

 

 

A Hópárduc alapítvánnyal úgy kerültem kapcsolatba, hogy pszichológusként rengeteg hiperaktív és figyelemzavaros gyerekkel találkoztam, és emiatt érdeklődésem a fejlesztő mozgásterápiák felé fordult. Mivel magamon sokszor tapasztaltam a falmászás jótékony hatását, ezért adott volt a mászás mint fejlesztő terápiába megismerése.

 

A Hópárduc fejlesztő foglalkozásainak játékossága, meseszerűsége annyira magával ragadott, hogy idéntől már oktatóként is jelen vagyok a csapatban.

 

 

Illés Hilda

Illés Hilda.jpgA Debreceni Egyetemen végeztem pszichológusként, az Alapozó Terápiák Alapítványnál pedig alapozó fejlesztőként. Vácott élek és dolgozom, pszichológusként felnőttekkel és gyermekekkel is foglalkozom, alapozó fejlesztőként pedig mozgás útján segítem a gyermekek idegrendszeri érését. 

A falmászással a Hópárduc Alapítvány révén ismerkedtem meg, 2020. szeptemberétől oktatok Vácott. Különösen közel áll a szívemhez ez a mesekeretbe foglalt fejlesztési forma, hiszen pszichológusként jelenleg mesepszichológiában képződöm. 

Hiszek a kapcsolat gyógyító erejében és az öngyógyító képességünkben, abban, hogy nehézségeink leküzdésének, megoldásának kulcsa bennünk van. 

 

 

 

 

Bágyi Blanka

2019-ben szereztem diplomát a Semmelweis Egyetemen óvodapedagógus konduktorként, majd óvónőként dolgoztam Szigetszentmiklóson. Jelenleg a szigetszentmiklósi Gumiszoba játszóházban dolgozom, ahol délutánonként tartok falmászó órákat. Szeretem a falmászásban rejlő játékosságot, a fejlesztés komplexitását, és hogy minden foglalkozás egy külön kaland. Minden lelkes kalandozni vágyót várok a Gumiszoba falmászó termében!

 

 

Kimmel Zsófia

Kimmel Zsófia vagyok és kb. 10 éve mászok sziklán, illetve műfalon. 2019 szeptemberben kezdtem el sportmászó oktatói képzésemet, melynek hatására 2020 nyarán vettem részt
segítőként egy nyári mászótábor megvalósításában, majd a tábort követően elindítottuk a váci Ba-Rock mászóteremben első mászófoglalkozásomat, 4-6 éves gyermekek számára.

Foglalkozásvezetőként a gyermekek fejlesztésén túl célom az, hogy megmutassam számukra a mászásban rejlő lehetőségeket és megszerettessem velük a sportot.

 

 

Vári Krisztina

2020-ban végeztem a Semmelweis Egyetem Pető András Karán, konduktor-óvodapedagógusként. Jelenleg a Semmelweis Egyetem Pető András Gyakorló Óvodájában dolgozom az integráció területén, ahol az óvodáskorú sajátos nevelési igényű gyermekek komplex fejlesztése és nevelése mellett ép fejlődésmenetű gyerekekkel is foglalkozom.

A falmászással a Hópárduc Alapítványon keresztül ismerkedtem meg, melynek foglalkozásai az első pillanattól kezdve elvarázsoltak komplexitásukkal, játékosságukkal, a rengeteg mozgással összekapcsolt fejlesztési lehetőséggel. Hivatástudatomat a gyermekek szeretete és az egyéni képességek kibontakoztatása határozza meg.

 

 

Gyurik Glória

2019-ben végeztem gyógytornászként Debrecenben. Jelenleg pedig a SOTE fizioterápia mesterképzésének hallgatója vagyok.

Gyermekkoromban ismerkedtem meg a falmászás világával, akkori atlétika edzőm által, Erős Zsolttal is volt lehetőségem többször együtt mászni. Hivatásom révén később persze rájöttem, hogy a falmászás nem csak élvezetes, de hasznos is. Így kerültem a Hópárduc Alapítványhoz, ahol a két hobbimat, a mászást és gyógytornát kombinálva tartok fejlesztő foglalkozásokat gyerekeknek, remélve, hogy ők is úgy "beleszeretnek a falba", mint én.

 

 

Sapka Bea

Sapka Beáta vagyok. Kulturális antropológusként 2016-ban, gyógypedagógiai asszisztensként pedig 2021-ben végeztem. Jelenleg gyógypedagógiai asszisztensként is dolgozom.

A falmászással 2017-ben ismerkedtem meg. A Hópárduc Alapítvány munkáját korábban önkéntesként is segítettem. Fontosnak tartom a mozgásfejlesztést a gyerekek számára, mert általa az önbizalom növelésen túl nagyon sokat tudnak fejlődni a szociális kompetencia, illetve és az élet minden területén. Szeretem az aktív kültéri sportokat, időtöltéseket.

 

 

Mervay Klári

Végzős hallgató vagyok az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai karán. Otthonosan mozgok a gyerekek között, a gyakorlatok és a különböző önkénteskedéseknek köszönhetően.
Gyerekkorom óta sokat kirándulok, sportolok, szeretem a természetet, a sziklákat. 2017-ben kezdem el rendszeresebben mászni és azóta is heti szinten járok. Általában teremben mászom, de ha lehetőségem van, szívesen megyek sziklára a szabadba is.

A Hópárduc Alapítvánnyal 2021-ben ismerkedtem meg egy nyári tábor kapcsán, ahova önkénteskedni mentem. Annyira megtetszett a hangulat, a vezetők és a gyerekek közös munkája, hogy úgy éreztem, itt a helyem.

 

 

Kiss Virág

A Hópárduc Alapítvánnyal nemsokkal az indulását követően kerültem kapcsolatba legnagyobb lányom révén, aki az első fecskék egyike volt a nyári táborokban. 2021 nyarán már együtt vettünk részt önkéntes segítőként a Hópárduc egyik táborában, ahol én a szakmai gyakorlatomat töltöttem. Az önkéntes munka során megismertem az Alapítvány küldetését és módszertanát, amivel úgy érzem teljes mértékben azonosulni tudok.

2021 őszétől dolgozom foglalkozásvezetőként az Alapítványnál. Három gyermekem van. Szülőként is fontosnak tartom a mozgás szeretetét már pici korban. A személyre szabott játékos fejlesztés ezen a nagyszerű sporton keresztül sok pozitív élményt ad a gyerekeknek. Az Alapítvány új utakat nyitott meg számomra. Korábban pénzügyi területen dolgoztam, de a gyermekeim születése után váltottam. A pedagógiai asszisztens képzés elvégzését követően, gyógypedagógiai asszisztens képzésre járok, és ezen a területen szeretném tovább képezni magam.

 

 

Hansághy Zsófia

A mászással 2008-ban ismerkedtem meg, és rögtön a legjobb kezekbe kerültem az Ujjerő Boulder Club csapatában. Közel 10 éven át aktívan másztam, illetve gyerekeknek tartottam falmászó edzést.

Néhány év kihagyás után most a Hópárduc foglalkozásokon keresztül kerültem vissza újra ebbe a közegbe. A mászás nem csak élmény és fejlesztés, hanem terápia is. Teljesen megváltoztatta az életemet, a világról és az önmagamról alkotott képemet, amikor láttam, hogy a mászók milyen mélységes tisztelettel fordulnak a természet erői felé. Ennek a magját szeretném én is elültetni a gyermekszívekben.