„Bízz benne! Tud vigyázni rá!”

2018-10-11

Anyaként sokszor úgy gondoljuk, mi jobban tudunk vigyázni a gyermekeinkre, mint az apák. Ebből sok konfliktus és elégedetlenség származhat. 

 

„Bízz benne! Tud vigyázni rá!”

 

Játszótér. Gyerekek szaladgálnak, mászókáznak, csúszdáznak önfeledten. Mögöttük anyukák apukák állnak-rohannak gondterhelten.

 

Ülök egy padon, a mellettem lévőn két anyuka beszélget, az egyik fel-fel pillant. Látom gyermekét figyeli, akire az édesapa vigyáz. Kedélyes őszi hétköznap délután. Ám ekkor a gyerek leesik a mászókáról. Nem esik nagyot, a második fokról pottyant le, de megijedt és sír. Anyuka felpattan a padról odarohan, felemeli a gyermeket, miközben villámló szemmel szinte sziszegve mondja az apukának: „Nem igaz, hogy nem tudsz vigyázni rá!”

 

 

Leül a padra, és mivel az előbbi beszélgetőtársa már elment felém fordul és nekem önti ki a szívét: „Férfiak! Egyszerűen nem tudnak vigyázni a gyerekre!” 

 

 

Ekkor megfordul velem a világ. Átsuhan rajtam az a 3,5 év, amit Zsolttal már mint apával töltöttem, utána az a 4,5 év, amit egyedül, és az az 1év, amit a Párommal. Minden ott van abban a pillanatban, amíg a válaszom megszületik.

 

Tudom, mi a „helyes”, „elvárt” válasz. Mit szoktak ilyenkor mondani az anyák egymásnak. Emlékszem arra az érzésre, amikor azt gondoltam, Zsolt nem látja reálisan a gyermekre leselkedő veszélyeket, hiszen ő „csak egy” férfi- hogy is láthatná...

Emlékszem az érzésre, hogy elégedetlen voltam.

 

Emlékszem a fájdalomra, amikor elvesztettem.

 

Emlékszem a tehetetlenségre, amikor leesett a gyermekem a mászókáról, de én nem tudtam ott lenni mögötte, mert nem tudok egyedül két helyen lenni.

 

Emlékszem a dilemmára, hogy nem tudtam, mit engedhetek meg és mit nem.

 

Emlékszem a félelemre, hogy egyedül vagyok a két gyerekre és nem történhet baj.

 

Emlékszem az önmagammal való elégedetlenségre, hogy nem tudom nekik egyedül megadni azt- akármennyire vagány anyuka vagyok- , amit egy apa megtudna.

 

... és emlékszem az idei nyaralásra, ahol már együtt voltunk a Párommal, és csak utólag mondtam neki:  Ezt én nem mertem volna bevállalni.

Mert nem ismertem az utat, mert nekem az a szikla nem tűnt biztonságosnak, mert szerintem már későn indultunk el, mert egyedül voltunk az egész területen, mert, mert, mert... de bíztam benne, mert Férfi.

 

 

Ez futott bennem végig, és szerettem volna, ha a mellettem lévő anyuka megérti, milyen kincs az, hogy gyermekére vigyázhat az édesapja, ezért amikor az anyukára néztem azt mondtam:

„Bízz benne! Tud vigyázni rá!”

 

Sterczer Hilda

2018. október 18.