Erőss Zsolt

http://hoparduc.hu/upload/hoparduc.hu/images/Eross_Zsolt_foto.jpg

GYERMEKKOR

1968. március 7. Csíkszereda (Erdély - Székelyföld) - 2013. május 21. Kancsendzönga (Nepál)

A Gyergyói medencében nőtt fel Orotván, majd 7 éves korától a Gyilkostónál.
Gyergyószentmiklóson érettségizett le.

A MÁSZÁS KEZDETE
A hegymászással 1981 nyarán ismerkedtett meg a Békási-szoros szikláin.

1983 -tól a Gyergyói Vasas Hegymászó-Szakosztályában szervezett keretek között mászott.
1985 -ben egy évet a Kolozsvári Akarat Egyesületben igazolt.
Megmászta a Békási-szoros, az Enyedi-szoros és a Tordai-hasadék közel minden sziklamászó útját és részt vett új utak kiépítésében is.
Bejárta az erdélyi magashegyeket nyáron és télen.

1988. december 15 - én kitelepült édesanyával és bátyjával Magyarországra.
1989 - től az iparialpinizmusból élt és mászott a Tátra is.

HÓPÁRDUC
1990 - az első expedíciós mászás
Az Elbrusz Nyugati csúcsára (5642m) mászva, kiderült hogy jól bírja a magasságot és hogy jól akklimatizálódik. Az Usba (4695 - 4710m) keresztezésével meg egy szép és technikás mászást hajtott végre.

1991 - ben kijutottam a Tien-Sanba , ahol a két legmagasabb csúcsot sikerült egy expedíció alatt megmásznia: a Han-Tengrit (6995m) és a Pobedát (7439m).

1992 - ben megkapta a magyar állampolgárságot.

1993 - ban a Pamirban megmászta a Lenin (7134m) csúcsot és BigFoot-tal lesíelt 7000 méterről.

1994 - ben a Pamir Moszkvina táborából négy csúcsot sikerült megmásznia: a Csitirjokot (6400m), a Korzsanyevszkaját (7106m), a Kommunizmust (7495m), és még az alaptábor fölötti 6200 méteres csúcsot, mind szóló mászásban.

HIMALÁJA

1995 nyarán a pakisztáni Ogréra mászott Ostváth Attilával egy szép és nehéz utat sajnos azonban a csúcs alatt (7000 méteren) fel kellett adni a rossz idő miatt.

1996 - ban tagja volt az első Magyar Mount Everest Expedíciónak, ahol nagyrészt ő építette ki a magashegyi táborokat és két alkalommal is megpróbált feljutni a csúcsra. Először a Nagy-kuloárból egyedül, majd a normál úton Reinhard Wlasichal, aki sajnos meghalt a 8300 méteren lévő csúcstámadó táborban. 

1997 - ben szerveztem meg a Garwhal Himalája expedíciót ahol sikerült megmászni a Kedar Domot (6830m) és a Karchakundot (6612m), Zsolt pedig sikeresen feljutott a Satopant (7075m) déli falán és a Mandani Parbat csúcsára is (6190m)

AZ ELSŐ NYOLCEZRES

1999 - ben mini expedíciót szervezett a Nanga Parbatra ahol a csapat mind a négy tagja feljutott a Ganalóra (6606m).

Ezek után Erőss Zsoltnak sikerült a Nanga Parbat (8126m) csúcsát is elérnie, új úton, a Diamir völgyből.

2000 - ben egy hasonló módon szerveződő expedícióban a Distagil Sart (7885m) mászta ismeretlen oldaláról. Az ereszkedés során azonban sajnos meghalt barátja és mászótársa: Dékány Péter.

2001 - ben az Everestre készülés során feljutottam az Aconcaguára (6960m).

A 2001 őszi Everest expedícióra egy nagyszerű csapatot sikerült összehozni, de sajnos az időjárás meghiúsította csúcstámadásokat és egy barátját is elveszíteti: Dr. Gárdos Sándort.

MOUNT EVEREST

2002 - ben újra lehetősége nyílt kijutni az Everestre és ezúttal sikerrel. Az elsõ csúcstámadás most is balszerencsésen alakult, de a másodikkal mikor oxigént is használt a Déli-nyeregtől (7960m) elérte a legmagasabb pontot első magyar állampolgárként.

Ettől az évtől, csak a hegymászásból élt, megjelent egy fotó albuma és egy róla szóló könyv  is. Felvételeiből minden évben újabb előadások, filmek falinaptárak születtek. Hegyivezetéssel és síoktatással is foglalkozott.

2003 - tól megszakította a kapcsolatot a Magyar Hegy és Sportmászó Szövetséggel, kiléptett az Excelsior hegymászó klubból is.

"MAGYAROK A VILÁG NYOLCEZRESEIN" expedíciósorozat

2003 - ban létrehozta Kollár Lajossal és Mécs Lászlóval a "magyarok a világ nyolcezresein" expedíció sorozatot, melynek keretein belül nyárra a Karakorum két nyolcezresére szerveztek expedíciót, a Gasherbrum II. - re és a Hidden Peak - re. A tizenhárom fõs csapatból kilencen érték el a Gasherbrum II. 8035m csúcsán, majd a Hidden Peak megmászásával is próbálkozott új útvonalon szóló mászásban, de a viharos időjárás miatt a csúcs közeléből vissza kellett fordulnia, és egy másik ugyancsak ismeretlen úton nagy küzdelem árán tudott visszatérni az alaptáborba.

2004 - telén megmászta Afrika legmagasabb csúcsát a Kilimandzsárót (5895m), ami nem nagy hegymászó kihívás, de nagyon szép.

2005 - hasonló szervezésben mint 2003 - ban, létrehozták a MOL - K2 expedíciót, melynek során nemzetközi csapattal próbálkoztak elérni a legnehezebb expedíciós hegycsúcsot. A csapatnak végül sikerült reális csúcstámadást végrehajtania és neki sikerült ebben a nyári szezonban a lehető legmagasabbra jutni (8300m).

2006 - tavaszán nagy nehézségek árán sikerült az expedíciónak kijutnia a nepáli Dhaulagirihez (8167m) és a nepáli zavargások miatt későn érkeztek a hegy alá ezért nagyon esélytelenné vált a csúcsmászás, neki mégis sikerült feljutnia.

2007 nyarán a Magyar Himalája Expedíciók sorozat szervezésében hetedmagával mászta meg a Gasherbrum I. -et (Hidden Peak 8068m) és négyen a Broad Peak -et (8047m). Azóta is ez a magyar expedíciós hegymászás legsikeresebb expedíciója.

2008 tavaszán sikerült elérnie Földünk 5. legmagasabb pontját, a 8463m magas Makalu csúcsát. Sajnos itt egy könnyűnek látszó lábujj fagyást szenvedett el, ám  végül 2 ujjpercét amputálni kellett.

2009 tavaszán az expedícióból ketten elérték el Barna Dániellel a Manaslu (8156m) csúcsát, sajnos azonban a harmadik társuk (Szabó Levente) az ereszkedés során halálos balesetet szenvedett.

2010 január elején súlyos balesetet szenvedtett a Magas Tátrában, amelynek következtében jobb lábszárát térd alatt amputálták.

Márciusban sikerült talpra állnia protézissel, júniusban meg már a hegymászáshoz is visszatért.

Szeptember végén a Cho-Oyu expedícióban 7100 méterig jutott. A kialakult lavinahelyzet miatt nem vállalata a csúcs megmászásának kísérletét.

2011 tavaszán a "Magyarok a világ nyolcezresein" sorozat folytatódott és újra csúcsmászó lett a Lhoce 8516 méteres csúcsán.

2012 tavaszán az expedíciós sorozat célja az Annapurna volt, ahol nem sikerült megfelelően akklimatizálódnia, mégis megpróbálta a csúcsmászást. 7400 méteren adta fel hajnalban, miközben a korában visszafordult barátja, Horváth Tibor eltűnt a hegy lavinás részén.

2013 tavaszán miután elérte a Föld 3. legmagasabb hegyének a Kancsendzöngának a csúcsát a 4. tábor felé életetét vesztette.

Kitüntetései:

  • 2002. évben a Csomolungma megmászásáért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét
  • Kitüntetést kapott a Határontúli Magyarok Szövetségétől
  • A sportújságírók 2002 éves gáláján - különdíj
  • Mogyoród - 2002 év sportolója
  • Internetes szavazatok alapján kitüntetett a Tv2 (2002. május hónap sportolója)
  • 2006. évben elért kiváló sportteljesítményért Miniszteri Elismerő Oklevél
  • 2008. december 7.-étől Gyergyószentmiklós Város Díszpolgára
  • 2011 - január 20-án az Év Sportolója 2010 - extrémsport kategória nyertese internetes szavazatok alapján a Blikknél

Jelentősebb expedíciós teljesítményeinek összesítése:

  • 1990 - Elbrus 5642m, Usba 4695m és 4710m (Kaukázus - Grúz - Orosz)
  • 1991 - Han-Tengri 6995m, Pobeda 7439m (Tien-San - Kazahszán)
  • 1993 - Lenin 7134m (Pamir - Kirgizisztán)
  • 1994 - Csitirjok  6400m, Korzsanyevszkoj 7106m, Kommunizmus 7495m, Ismeretlen nevű 6200 m (Pamir - Tadzsikisztán)
  • 1995 - próbálkozás: Ogre 7000 méterig (Karakorum Himalája - Pakisztán)
  • 1996 - 2 próbálkozás az Everesten 2 útvonalon, 8300 méterig (Központi Himalája - Tibet)
  • 1997 - Satopant déli fal átmászása 7050 méterig (7075m - Garwhal Himalája - India)
  • 1999 - Ganalo 6606m, Nanga Parbat 8126m, új útvonalak, a Nanga Parbatra a Mummery rine első átmászása.  (Pakisztán)
  • 2000 - Distagil Sar 7885m, új útvonalon (Karakorum - Pakisztán)
  • 2001 - Aconcagua 6960m (Argentina)
  • 2002 - Everest 8850m, (Nepál)
  • 2003 - Gasherbrum II. 8035m, új útvonal a Hidden Peakre kb 8000 méterig - csúcs nélkül (Karakorum - Pakisztán)
  • 2004 - Kilimandzsáró 5895m (Tanzánia)
  • 2005 -  próbálkozás a K2-őn 8300m - ig
  • 2006 - Dhaulagiri 8167m
  • 2007 - Hidden Peak 8068m, Broad Peak 8047m
  • 2008 - Makalu 8463m
  • 2009 - Manaslu 8156m
  • 2010 - Cho-Oyu 7100 méterig jutott a 8201 méteres hegyen.
  • 2011 - Lhoce 8516m
  • 2012 - Annapurna 7400 méterig
  • 2013 - Kancsendzönga